Már úgy is régen voltunk betegek… De ez sem mentség a sorsnak a jelenlegi állapotokra. Mert milyen klassz is egy család kisgyerekekkel, akik még minden vírust benyalnak, ráadásul vírusoktól, baciktól hemzsegő közösségekbe járnak. Eleve veszett ügy. Nehezítő körülmény, ha a család felnőtt tagjai között is van aki sokat jár gyerekek közé. És akkor a nyálas esős ködös időt nem is említem.

 

Szóval benyaltunk de nem egy, hanem egyből két vírust. Kezdtük egy jó kis láz – takony kombóval, majd belekóstoltunk némi hasmenéses izébe is. Általában mindenki könnyebb sérülésekkel szállt ki ezekből, illetve a legkisebb csak kívülről szemlélte az eseményeket (mégiscsak jó lesz az az anyatej). De én, én nagyot szakítottam. Amúgy sem bírom a lázas dolgokat, már a 37,5 világvége, de ez most bőven fölé kúszott. Sőt jó kis szövődményként még arcüreggyulladást is eredményezett.

 

Mit tegyen az ember amikor mindenki kidől? A saját sebeim nyalogatására sem volt elég időm, a nagyot is ápolgatni kellett és a kicsi sem akart kimaradni a jóból, hihetetlen lendülettel vetette bele magát a fogzásba. Gondoltam majd résen leszek és legalább írok egy jó kis cikket ebből az egészből, majd kifigyelem milyen praktikák válnak be. Ebből is látszik, hogy magas lázam volt. Ugyan hol jön képbe bármilyen praktika amikor az ember lánya 38,5 el ringatja vissza már hatodszor az elmúlt másfél órában a dedet, aki fogzik, és mire beájulna az ágyba, már kísérheti is a másikat a budira, hogy ott asszisztáljon szegény gyerek szenvedéseihez. Persze mindez éjjel.

 

Nos kérem szépen, nem jutott eszembe semmiféle praktika, csak egy gondolat, ezt mondogatom magamban már egy hete: ez is elmúlik egyszer.

Ez is elmúlik egyszer, ez is elmúlik egyszer, ez is elmúlik egyszer, ez is elmúlik egyszer, ez is elmúlik egyszer…. túlélésre játszunk :)