Na persze. Miért is van gondom ezzel a mondattal? Nehéz megmagyarázni. Talán mert két fiam van, így elég sűrűn hallottam már. Mert valamiért az öreg nénik, és még sokan mások is, úgy gondolják, hogy én biztosan egy kislánynak jobban örültem volna. Pedig nem, de mindegy.

 

Amikor megszületett a nagy, akkor sokan kérdezték, hogy kislány? Mondtam, hogy nem, fiú. A válasz: pedig olyan szép, de mindegy, csak egészséges legyen.

Nos, én olyan ember vagyok, akinek fontosak a szavak, nem tudok csak úgy átsiklani felettük. Mire kifundáltam egy frappáns visszavágót erre a béna a mondatra (miért a fiúk maguknál mind rondák?), már nem kérdezte meg senki :(

 

Aztán jött a kicsi. Nála még többször megkaptam, hogy mindegy, csak egészséges legyen. Ugye két fiú, sehol egy habos babos rózsaszín tündérke, ajjaj, ez borzalom. Pedig én tényleg úgy gondoltam terhesen, hogy ha fiú lesz, akkor nyert ügyem van, azt már ismerem milyen jó, egy gavallér a bátyja, de ha lány, persze az meg azért szuper, mert olyanom még nem volt.  Nade. Jött a mondat: Nahát, kisfiú? Mindegy, csak egészséges legyen. Én hülye meg még magyarázkodtam is, hogy de hát mi nagyon örülünk, hogy az lett, és ha lesz még egy, akkor az is legyen fiú, meg hasonlók, de ezt már nem hallották meg sosem. Aztán feladtam, és megpróbáltam nem figyelni rá. De most, hogy itt a jó idő, és ismét cirkálunk megállás nélkül, és a gyerek ki is látszik a babakocsiból, megint támadnak az öreg nénik, és sajnos én nem bírok ezen tovább lépni.

 

Úgyhogy elkezdtem a gondolatot továbbgörgetni.

 

Vannak, akiknél a fenti mondat koránt sem állja meg a helyét. Valakinek igen is fontos, hogy neki fia vagy lánya szülessen, és nem egy olyan esetről hallottam már, ahol anyuka savanyú arccal tologatja a kis bűnöst, aki mert másnak születni. Ez elsőre igen felháborít, sőt még másodszorra is. Persze az érzéseinken változtatni nem könnyű, viszont a gyerek érzi, hát hogyne érezné, hogy őt nem akarták. Sajnos mindegy, hogy a gyereknek megvan-e mindene, mindegy, hogy a szülők látszólag teljesen normálisan, szeretetben nevelik-e, akkor is ott van leghátul egy érzés, hogy ah, pedig én lányt/fiút akartam, és a kisgyerek ezt érzi. Közelről is láttam ilyet, érezhető a mindennapokon. De! Az anyának sem könnyű, neki is el kell számolnia a saját lelkiismeretével, hát nem irigylem kicsit sem.

 

Azt gondolom megint csak szerencsés vagyok, mivel én kislánynak is éppúgy örültem volna meg fiúnak is, ebben biztos vagyok. Úgyhogy most, hogy jól megcsócsáltam magamnak ezt a hatalmas közhelyet, már nem háborgok, hanem örülök, hogy igen, nekem tényleg mindegy, csak egészséges legyen, és ez így milyen egyszerű, de jó nekem. Nem gyártok frappáns válaszokat, hogy elsüthessem szegény néniknek, inkább csak mosolyogva mondom, hogy bizony, így igaz.