Bár az idei Karácsony volt eddigi felnőtt életem legszegényebb Karácsonya anyagi szempontból, és a sok gond, ami egész évben nyomta a vállunkat kissé beárnyékolta a készülődés hangulatát, mégis azt kell hogy mondjam, ez volt eddig a legszebb Karácsonyunk!

És ezt a négy éves fiúnknak köszönhetjük.

 

Ő abba a korba ért amikor már elég nagy ahhoz, hogy nem csak izgatottan várja az eseményt, hanem teljesen át is éli minden pillanatát. A körítést viszont még bekajálja hozzá. Így a Karácsonyi készülődés az utolsó napokban mégis meghozta az izgalmakat nekünk felnőtteknek is, egyszerűen ragadt ránk abból, amit a gyerek érzett, aki széles vigyorral ugrálva közlekedett az utolsó napokban és persze azóta is.

A fát a nagy izgalmakra való tekintettel már 23-án este fel kellett díszíteni, így legalább nyugisabban telt a másnap, egy dolog kipipálva. Egész nap kérdezgette, hogy vajon mikor jön a Jézuska? Lehet, hogy csak este? Lehet, hogy már ebéd után?

Az én kis emberemet annyira megérintette a karácsonyi hangulat, hogy a maradék díszeket kiszedte a dobozból és a szobájukban mindenhova csengettyűket, gömböket aggatott, hogy oda is bekússzon egy kicsi a Karácsonyból. Kicsit el is szégyelltem magam, mivel én nem vagyok az a nagy díszítgetős típus, sőt, a fán kívül nálunk semmi más nincs, de jövőre telepakolom az ablakokat és kiteszek néhány díszt az asztalokra is.

 

Szóval néztem az izgalmaktól majd szétpattanó gyereket, és lassan bekúszott az én gyerekkori emlékem a Karácsonyról. Ismét érezhettem azt az izgalmat amit régen. Ezt leírni nem lehet, de talán mindenki elő tudja ásni magában ezt az érést. Amikor VÉGRE megszólal a csengő, berontunk a szobába, vetődünk a fa alá, utána mindenki együtt játszik… ez csodás érzés! Amikor a mi csengőnket megrázta a Jézuska, a fiam szemében ott volt az izgalom, a csoda, hogy ez tényleg igaz, hogy tényleg eljött HOZZÁ a Jézuska, és hozott neki ajándékot. Meg lehetett volna zabálni, csak éppen idő nem lett volna rá, mint a villám vágtatott a nappaliba.

 

Este, amikor végre sikerült benyomni az ágyba, ültem az ágya szélén, szoptattam az öccsét és ő a sötétben még odasúgta: Anya, úgy szeretlek, hogy mondtad a Jézuskának, hogy mit hozzon nekem Karácsonyra! Ehhez nem is lehet mit hozzáfűzni…

 

Úgy látszik nem csak engem érintett meg a négy éves csodás kis világa, hanem a férjemet is. 26-án este, amikor a rokonoktól jöttünk hazafelé, azon tűnődtünk, hogy honnan is jutottunk idáig. Volt egyszer két dilis tízen-húszon éves, akik élték a maguk laza kis életét, most lassan kilenc évvel később meg itt van nekünk két csodálatos legény, szülőt csináltunk egymásból, és minden nehézség ellenére úgy érezzük, hogy igen, erre vágytunk, nekünk a legjobb a világon!