Van egy ismerősünk, nagyon értelmes ember, sok mindenben adunk is a szavára. Mivel van egy halom gyereke, így amikor megszületett az első fiam, ésszerű volt, hogy sokszor kértünk tőle tanácsot, adtunk a véleményére. De egy dolog már akkor sem passzolt az én elveimhez, csak akkor nem foglalkoztam vele. Aztán most a második bébinél ismét megkaptuk. Konkrétan a véleményét az éjszakai szoptatásokról.
Mert hogy szerinte ez hülyeség. Egy gyerek azt a ritmust követi amit az anyaméhben, vagyis akkor eszik amikor az anyja. Az anyja meg éjszaka alszik, nem eszik (jobb esetben). Tehát születése után sem szükséges éjjel ennie.
Érdekes magyarázat, de nem értek vele egyet. Ezt akkor is mondtam neki.
Egyrészt. Szerintem nincs is nagyobb változás mint megszületni. Addig tulajdonképpen semmit nem kellett tennie a babának, kint viszont neki kell levegőt vennie, neki kell megdolgoznia a kajáért, pluszba ott az a rengeteg inger, amiből bár pocakon belül is kapott sokat, de a világ azért sokkal másabb idekint. Ehhez pedig energia kell, ahhoz pedig sokat kell enni.
Másrést. Nem csak az evés miatt igényelheti éjjel is a szopit. Lehet, hogy csak egy kis összebújásra vágyna, végül is a születésig napi 24 órában az anyjával volt, nem pedig a kókuszmatraccal és a baldachinnal.
Harmadrészt. Örök igazság, aztán mégis folyton elfelejtjük, hogy a gyerekek nem egyformák. Miért lennének egyformák pont az éjszakai igényeik? Úgy gondolom, ha egy baba éjjel is alaposan bekajál, akár többször, akkor annak oka van. Pártolom az igény szerinti szoptatást (persze nem ész nélkül), így én azt mondom, ha kéri, akkor természetes, hogy megetetem.
Persze ez nem mindig könnyű, pl most mi is egy gyilkosabb időszakon megyünk keresztül, hogy pontosítsak múlt éjjel nyolcszor keltem fel megetetni a legényt. De ennek is vége lesz egyszer (harakiri elkerülése érdekében reméljük minél előbb), addig pedig alszunk amikor tudunk, és a kialvatlanságban megpróbálunk még inkább arra koncentrálunk, hogy milyen édes kis puha husifalat babánk van.
Amikor gyereke születik az ember lányának, elkezdi másként nézni a világot. Én legalábbis. Rengeteg új dolog ér el minket, más és más dolgok lesznek fontosak. Így kezdett el engem is foglalkoztatni a környezetvédelem. Kicsiben kezdtem. Más anyukákkal beszélgettem a neten, amikor olvastam, hogy valaki így mos, valaki amúgy takarít, és mind környezetbarát termékekkel. Gondoltam, de jól megy egyeseknek, ej, ha nekem is lenne pénzem… Na meg ha lenne is pénzem, akkor se nagyon tudnék vele mit kezdeni, mert hát nem is a fővárosban lakom, itt nálunk mindent nagyon nehéz beszerezni. Aztán ahogy beszélgettünk tovább, egyre kíváncsibb lettem, nem jól van így, gondoltam, hogy léteznek olyan szerek amik kímélik a környezetet de én mégis csupa vegyszeres agyonreklámozott műdolgot használok. Kicsit szétnéztem, kaptam pár tippet is. Meglepődtem.
Környezetbarát háztartást vezetni nem is olyan nehéz, és egyáltalán nem drága. Elég elmenni valamelyik drogériába, és kis túlzással tele a polc a majdnem 100 % -ig lebomló termékekkel. Kedvencem a zöld békás Frosh. Ebből szinte minden jó. Mosogatószer, ablaktisztító, mosógél több féle, wc tisztító, vízkőoldó, súrolószer... minden van. Lássuk néhány helységet, hol mi mindent tehetünk környezetünkért.
Fürdószoba és wc
Bár sosem hittem volna, hogy ezt a mondatot le fogom írni valaha, most mégis: személyes nagy kedvencem a wc tisztító. Hatása a citromsavnak köszönhető, ami remek vízkőoldó, így én ezt nem csak a wc-ben használom, hanem ugyan ezzel a szerrel tisztítom a csapot, kádat. Bár elsőre kissé fura wc tisztítóval kádat mosni, az összetevőkre kell koncentrálni, csak a flakon formája a klasszikus kacsa, egyéb ok nincs, hogy ez miért pont oda való ahova. Akinek mégis kicsit visszataszító a gondolat, az vehet pl gyógyszertárban sima citromsav port, aztán sikálhat azzal is. Én kényelmes fajta vagyok, egyszerűbb odalöttyinteni a tisztítandó felületre a flakonból.
Ami még e mellett szól, hogy én utálom az ecet szagát, és bár van a békás termékcsaládnak ecetes tisztítószere, én ezt az egyet kihagyom.
Konyha
Mosogatáshoz kétféle terméke is van a békásnak, egy citromos és egy aloe verás. Ízlés kérdése ki mit választ. Tűzhelyvakaráshoz remek a narancsos súrolószer, csak azt nem tudom az inox felület mit szólna hozzá, így mióta lecseréltük öreg fehér tűzhelyemet, nem volt bátorságom ezt tesztelni, de a régin szuperált.
Vagyok olyan szerencsés, hogy a második terhességem alatt összefogott a nagy család, és megleptek minket egy mosogatógéppel. A városi hiper pont ekkor kezdte el forgalmazni a környezetbarát termékeit. Volt mosogatógép tabletta is, vettem. Az Almawint teszteltem, itt külön kell venni az öblítőt, meg persze a sót. Nekem bevált. Unokatesómtól, aki szintén szorgalmazza a környezetbarát tisztításokat, kaptam Ecovert is, ez nekem ugyan olyan jó volt mint az Almawin. Sajnos az emberek nem nagyon változnak, így hiába volt a hiperben környezetbarát cucc, nem fogyot, a végén be is szüntették. Szerencsére feltankoltam belőle, bár kezdek a készlet végén járni, így most bajban vagyok, utolsó reményem egy újonnan nyílt kis bolt, ahol a tulaj megpróbál szerezni, ha nem sikerül, marad az internetes vásárlás, ami nekem még olyan idegen dolog, de majd rászokunk ha más nincs.
Mosás
Nekem itt is bevált a zöld békás, bár nem is próbáltam mást, bevallom. Egyrészt azért csak vidéken élek és szűkösek a lehetőségek, másrészt miért is tenném, ha jó?
Szóval van belőle két féle, balzsamos és a sima zöld flakonos. Én az utóbbit használom. Azt már régen is észleltem, hogy a mosóporból sem kell olyan sok mint a reklámban, ahol csak öntik és öntik vigyorogva akár egy vödörrel is, szóval nem teszek annyit mint ajánlják a flakon hátoldalán. Pont a felét szoktam, és elég. Ha fehéret mosok, akkor megspékelem egy kis mosószódával, amitől egyenlőre mámoros jókedvem van, mivel eddig ezt sem lehetett kapni felénk. Aki nem talál, ne essen kétségbe, jó a sima szódabikarbóna is, csak ugye az kicsi kiszerelés, és nem győzi az ember a csomagolását...
Öblítés. Részemről kimarad. Mármint az öblítőszer. Hogy a ruhák mégis puhák legyenek, egy fél kupak (régi öblítőskupak) 20 % -os ecetet teszek egy teli mosáshoz az öblítőrészbe, majd felengedem háromszoros mennyiségű vízzel, ugye nem bírom az ecet szagát. Megmondom őszintén, ettől a művelettől tartottam a legjobban, ez volt az utolsó amit bevezettem, mert mi lesz ha ecetszagú lesz a ruha? Mi lenne, kiöblítem még egyszer és elkönyvelem, hogy ez hülyeség volt, de megpróbáltuk. Így hát rászántam magam és persze semmi ecetszag nem maradt a ruhákban, a fent leírt mennyiség a kiindulópont mindig. Eddig sosem lettek a ruhák büdösek és kemények sem. De tudom, vannak akik ragaszkodnak az illatokhoz. Lehet kapni öko öblítőt is, de van aki pár csepp illóolajat használ.
Itt említeném meg a mosódiót is, amiről bővebben itt olvashattok. Nekem ez kicsit idegen, amúgy jót és rosszat egyaránt hallottam róla.
A mosógép karbantartásához nem használok semmit, kb fél évente vagy évente ahogy eszembe jut átmosom ecettel. Vagyis beletöltök egy üveg ecetet, hagyom kicsit állni, rányomok egy üres gyorsmosásos programot és kész is.
Tapasztalatom szerint a környezetbarát tisztítás nem hogy nem drágább, még olcsóbb is. Nem értem az embereket, hogy tudnak ennyire a reklámok hatása alatt lenni? Hiszen ezek ugyan olyan hatásosak, még olcsóbbak is, mindenki spórol mindenen, akkor miért pont ezen nem? Hiszen még jót is tennének vele?
A környezetünkre vigyázni kellene. Sok-sok évig nem törődtünk vele, és nagyon úgy fest, az utolsó vagy tán már csak az az utáni pillanatban kapcsoltunk. Pedig gyerekeink, unokáink ezt öröklik majd tőlünk. Nekik egyáltalán nem mindegy milyen környezetben fognak élni. Nem utolsósorban a mi felelősségünk megtanítani őket a környezettudatos életre is!
Ahogy ránézek a két szép szál legényemre, valami megfogalmazhatatlant érzek. Persze anyának lenni csodás, nincs is ehhez hasonló érzés, stb. Most nem erre gondolok. Hanem arra, hogy ketten vannak. Valami olyasmi misztikus dolog jut eszembe, amit az ikreknél szoktak mondani, hogy megérzik egymás gondolatait, de ez persze mégsem az. Csupán annyi talán, hogy ők ketten most már mindig itt lesznek egymásnak, az életükben mindig jelen lesz a másik, és mi hoztuk össze őket (a szó mindegyik értelmében).
Nézem, ahogy a nagy olyan felnőttesen szereti a kicsit, ugyanakkor azt az imádatot is látom rajta, ahogy a gyerekek viszonyulnak a kisbabákhoz. Ez megint egy olyan dolog amire nincs szó. És persze a kicsi (most még csak a tekintetével) csüng a nagyon, azt hiszem már most isteníti, lassan elkezdi majmolni is.
De túl a rózsaszín ködön mint mindig, most is ott a valóság. Hogy is néz ez ki gyakorlatban?
Ott van a nagy fiam, aki eddig egyke volt, ő volt a minden, körülötte forgott a világ. Most meg néha teljesen kiszorul a világból. Amikor a kicsi szopizik, akkor nem jöhet oda, nem bújhat, nem játszhat és zsonghat körülöttem, mert az öccse pont az a fajta kisbaba akinek nagyon könnyű elvonni a figyelmét. Ha a pici alszik, nem lehet akármivel játszani, nem lehet fel alá rohangálni és kiabálni, hogy batman vagyok. Nem tudok csak úgy leülni és játszani vele, és összességében kevesebb idő jut rá. Persze ezzel akkora gond nincs is, mert pont ez a testvérség lényege, hogy megtanulja azt, hogy nem csak ő számít, hogy nem körülötte forog a világ, hogy nem fog mindig mindenki hozzá igazodni, sőt neki is sokat kell alkalmazkodnia. Összességében úgy látom, hogy egészen jól megbirkózik a dologgal, féltékenységről szó sincs (még) szerencsére, inkább engem bánt a dolog. Hogy amikor pont azon igyekszem, hogy minél kevésbé sérüljön a lelke a sok változás miatt, folyton dorgálom, hogy ne kiabálj, maradj csöndben, menj ki, mondtam, hogy ne kiabálj, hányszor szóljak, hogy ilyenkor ne gyere be, nem szabad, ne csináld, óvatosabban, halkabban¼ ehh, egész nap ez megy. Persze közben igyekszem minél több dicséretet is beiktatni, már mindenért büszke vagyok rá, csak hogy valahogy kompenzáljam szegényt, és persze próbálok néha nem oda nézni. Amikor erre fektetek kicsit nagyobb hangsúlyt olyankor meg pont a másik oldalra billen a mérleg, és a kicsi szív ezerrel, mert a nagy lelke érdekében szegény fel lett ordítva az alvásból, vagy éppen csak alig foglalkozom vele mert a naggyal legózok stb.
Szóval azt hiszem rájöttem, hogy én sem tudok kettészakadni, de még emésztenem kell.
Félreértés ne essék, két gyerek kétszer olyan jó mint egy gyerek, én nagyon élvezem, csak anyai lelkem háborog hol az egyikért hol a másikért. De majd belejövök :)
Valahogy megérzem a dolgokat. Vagy hívjam ezt csak úgy, hogy jobban figyelek a megérzéseimre és tulajdonképpen mindannyian így működünk? Ez most mindegy is.
Sokat gondolkoztam mi legyen az első cikk a blogon, ötletem ezer lenne, de kellett egy első. Aztán az élet megoldotta. Barátnőm kisbabát vár, én meg olyan boldog vagyok, hogy leírni sem tudom. Mindig olyan remek hír amikor egy kisbaba érkezéséről hallok. Egy új élet, egy új egyéniség, egy új sors… egy csoda. Valószínű én még mindig a rózsaszín ködön keresztül szemlélem ezt, de szerintem akik már átélhették ezt a csodát sokan maradtak ezzel így.
Az érdekes a dologban, hogy tudtam. Valahol mélyen már tudtam azelőtt hogy felhívott volna. És így volt ez majdnem négy éve egy másik barátnőmnél és unokatesómnál is. Elkezdek sokat gondolni az illetőre, többször is eszembe jut, hogy fel kéne hívni stb. Aztán megcsörren a telefon és én már tudom is, érzem.
-Na, mit gondolsz, hol voltam? – kérdezi barátnőm, aki gondolom kb két hete ezt a mondatot fogalmazta magában.
-Nőgyógyásznál – lövöm le a poént. Szegény :(
-Ultrahangon – kapom a választ. Az akkor hat hetes kis babszem ma már komoly három éves óvodás.
Unokatesómnál szintén. Csak pittyegett a telefonom, látom sms tőle. Nem szokott írni, egyből tudtam.
És most ismét :) Olyan klassz dolog babát várni, egy kisbabánál nincs is nagyobb csoda!
Éljenek a kismamák!
Utolsó kommentek