A környezetvédelemnek nincs vége a környezetbarát tisztítószereknél. Még nagyon sokat tehetünk a környezetért. Lássuk!

 

Pl a szelektív hulladékgyűjtés. Rokonaim révén többször is jártam Olaszországban. Miután megszületett az első fiam, kimentünk egy kicsit családozni és akkor tűnt fel (ugye ha gyerekünk van mindent máshogy látunk, vagy csak észreveszünk), hogy bizony már a háztartásban is szelektíven gyűjtik a szemetet. Már a kuka a konyhában is olyan klassz több rekeszes. Sajnos itthon ettől hihetetlen messze vagyunk. Olyannyira, hogy ahol én lakom falun, még csak pet palack meg üveg gyűjtő sincs. A közeli városba kell behordani minden ilyet. De ott se jobb a helyzet. Egyszer egy bolt előtt várakoztam, ahol volt több ilyen gyűjtőtartály is. Emberünk jön egy szatyor sörösüveggel ( ezt mondjuk díjazom, hogy nem egyből a szemétbe dobta), és elkezdi bedobálni a lyukon. Sajnos a gyűjtőedény tele volt, így a másik oldalon mindig kipottyant egy üveg amikor ő bedobott egyet. Szóltam neki, hogy nem lesz jó, ne dobáljon, mert ami kiesik összetörik, ugye nem lehet feltakarítani, jönnek a gyerekek, kutyák, belelépnek stb. Egy hova tegyem után azért mosolyogva dobálta tovább, nem tette volna le szatyrostul a gyűjtő mellé. Hihetetlen. Persze mindez nem történik meg, ha rendesen foglalkozik a város a hulladékszállítással, de sajnos a tapasztalat az, hogy ezek a tartályok szinte mindig tele vannak, így körülöttük hatalmas szemét halmozódik fel. De legalább már vannak tartályok. A városban. Nálunk még mindig nincs.

Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy a pet palackokat összegyűjtjük nagy zsákokba otthon, és azt leadjuk az ovinak ahová a nagyfiam jár. Ők ezt továbbadják fogalmam sincs hova, és így némi pénzhez jutnak. Papírgyűjtés ugyanígy.

 

De unokatesómnak volt igaza, hogy a szelektív hulladék is hulladék. Sajnos. És bár vele már beszélgettem egyszer arról, hogy nem tartom egészségesnek a pet palackos ásványvizeket, pont a pet palack miatt, és akkor ő meg is nyugtatott, igazából megint ez a vesszőparipám. Mert hogy nem oldódik ki a műanyagból semmi, csak ha pl napon tárolják. Nos én nem bízok senkiben, szerintem azok az üvegek főleg nyáron könnyen ácsoroghatnak a napon, és akkor még ki tudja mi minden van ami a tudomány mai állása szerint nincs is, aztán 10-20 év múlva meg isszuk a levét a dolognak. Meg amúgy is. Környezetszennyező. Úgyhogy remélem hamarosan beszerzünk egy víztisztítót. Nem tervezek nagy befektetést, pont elég lesz nekünk egy víztisztító kancsó is, persze ezt sem kapni felénk, a bele való szűrőt meg pláne. Majd még kifundálom hogy legyen, legrosszabb esetben marad a netről rendelés.

 

Nagy szívfájdalmam még az a temérdek mennyiségű reklámanyag amiket bedobálnak hozzánk. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül, szívem szerint egyből dobnám ki, de inkább gyűjtjük, jó lesz az oviba. Én azt is megértem, hogy az áruházaknak, cégeknek reklámozniuk kell magukat valahogyan, de ez a mennyiség iszonyú durva. Jó hír, hogy egyre több ilyen szórólapon, újságon látom azt, hogy újrapapírra nyomták. Azért lassan, de biztosan.

 

Mi van még? Pl a reklámszatyrok. Iszonyú sok van. Szerencsére ebből is egyre több a környezetbarát, és már nem adják ingyen sem. Így talán az ember nem hord annyit haza, hogy utána tonnaszám tárolja, esetleg egyből a kukába dobja. Ezt amúgy sosem értettem. Az emberi lustaság, butaság, kényelem vagy nem tudom. Hazaviszem a nylon táskában a cuccot. Már úgy is van otthon egy szekrénnyel, ezért kidobom. Nem, nem viszek magammal vásárolni, hiszen adnak a boltban, kidobom, mert otthon meg sok van. Aztán elmegyek és veszek még külön szemeteszsákot is. És sokan csinálják így. Pedig milyen egyszerű venni egy strapásabb táskát, na jó legyen kettő, és máris jót tettünk, sőt, spóroltunk is.

Nemrég magam is tesztelhettem egy környezetbarát szatyrot. Tényleg lebomlik. Tavaly ilyenkor elcsomagoltam benne pár ruhadarabot, a terhesség miatt úgysem kellett. A napokban meg ki akartam csomagolni, de erre már nem volt szükség. A tatyó pici darabokra hullott szét, ahol csak hozzáértem, szépen elkezdett lebomlani J

 

Már a vásárláskor is figyelhetünk a környezetre, próbáljuk meg kerülni az olyan termékeket amik túl vannak csomagolva, így nem támogatjuk a sok hulladék gyártását, háztartási készülékeknél ha pénztárcánk is engedi, igyekezzünk olyan gépeket venni, amik keveset fogyasztanak. Ez is érdekes, úgy vettem észre, míg a mosógépeknél, hűtőknél stb ezt figyelembe vesszük, úgy a tv-nél már nem. Ha minden igaz, hamarosan kötelező lesz kiírni a boltban ezekre is, hogy milyen kategóriába tartoznak, hátha így jobban odafigyelünk majd. Persze most is lehet tudni, de nem villog a szemünkbe, hogy ez a tv bár menő és most hihetetlenül olcsó, kb C kategóriás energiafelhasználás szempontjából...

 

Érdemes megnézni mosógépeknél és mosogatógépeknél már a vásárlás előtt, hogy az egyes programok milyen mennyiségű vizet használnak és ahhoz mennyi energiát. A betűjelzés ugyanis csak egy átlag. A rövid tájékoztató a boltban szintén az átlagot mutatja. Az én mosogatógépem pl 18 litert fogyaszt átlagban. Ez nem valami jó. Viszont van rajta egy program ami 30 perces és csak 9 litert fogyaszt. Ez viszont remek. A napi szennyes edényekhez meg bőven elég ez is.

 

Bár itthon még nincs lehetőség a hulladék szelektív gyűjtésére magas színvonalon, azért mi is tehetünk még egy két dolgot. Pl ha kertes házban lakunk, kinevezhetünk egy sarkot ahová a lebomló szemetet hordjuk. Lelkes kertészek még fel is használhatják komposztnak. Nem kell túlvariálni a dolgot, ássunk egy kisebb gödröcskét, ha megtelik, temessük be, ássunk mellé másikat. Így nem is csúnya, nem is nagy, és egy szimpla háztartásnak azért nem is kell olyan hatalmas hely. Mi tavasszal ássuk meg az első gödrünket, nálunk nehezítő tényező a két kutya és a gyerekek. Emiatt én inkább egy nagyobbat, de lekerítettet szeretnék. Már nagyon várom.

 

És az aranyszabályok, ha lehet, kerüljük a gázzal hajtott illatosítókat, lakásba, de még a mellékhelységbe is sokkal jobb az illóolaj gyertyára vagy potpurira cseppentve, ha tehetjük vegyünk öko jelzéses tisztálkodó szereket (sokszor olcsóbbak is), nem fehérített és színezetlen papír termékeket (szerintem ez hiánycikk). Ha éppen nem használjuk a háztartási gépeket, húzzuk ki a konnektorból, főleg a tv-t, számítógépet áramtalanítsuk. Telefontöltőket se hagyjuk bedugva csak ameddig szükséges.

 

Az autókat kihagynám. Amíg a tömegközlekedés sem tökéletes, addig ezen szigorítani nem lehet. Pláne gyerekekkel. Bár első fiamnál még nem volt kocsink, nem mondom, hogy könnyű volt. A mindennapok simán megoldhatóak. De pl esőben kisbabával már gáz. Beteg gyerekkel pláne. Nyáron a negyven fokban szintén. De tény. Sokszor mehetnének az emberek a sarki boltba bringával vagy gyalog, mégsem teszik, de ez tényleg lehetne egy külön cikk is.

 

Előbb utóbb mindenki szembesül azzal amivel én. A gyerekeket nem tudjuk mindentől megvédeni, ezt persze tudjuk, ezer felől hallani ezt a bölcsességet. Igen ám, de szembesülni vele megint más dolog. A történet nem egy nagy extra, mégis fordulópont az életemben. Igen, nem a gyerekében, ő ezt zökkenőmentesen veszi, az enyémben.

 

Farsang. A nagyfiam kereken egy éve készül rá, hát igen, nagy hatással volt rá az első. Ez alatt az egy év alatt minden nap elmondta, hogy mi lesz majd a farsangkor.

 

Este lefekvéskor: Anya, én majd tudod mi leszek a farsangon? Kalóz!

A strandon uzsonna közben: Anya, én majd tudod mi leszek a farsangon? Krokodil!

Buszon hazafelé: Anya, én majd tudod mi leszek a farsangon? Zorró!

Ebéd közben: Anya, én majd tudod mi leszek a farsangon? Lovag!

 

Aztán persze Batman lett, a tavalyi Pókember után nem ért váratlanul. A lényeg, hogy készült, várta, nem telt el nap, hogy ne jutott volna eszébe. Ahogy közeledett a nagy nap, már másról nem is eshetett szó. Gyakorolta a mondókákat, és csak úgy egyáltalán, nagyon várta, főleg a bulit, amit utána tartanak.

 

A mi ovink elég nagy helyi szinten, hat csoport van benne. Kibérelnek egy nagy termet színpaddal, és ott vonul fel az összes csoport egyenként. Énekelnek kettőt, fordulnak hármat, a szülők meg lelkesen tapsolnak. Nincs is ezzel semmi baj, pont elég, pont végig is lehet nézni mind a hat csoportot. Utána jön a buli, vagyis bömböl a zene, a gyerekek rohangálnak, sikítoznak, vagy éppen az óvónőkkel táncolnak. Közben van a tombola. Hát igen, azon túl, hogy én soha nem nyerek semmit és ezért csalódott vagyok némiképpen, elég felesleges dolognak tartom ebben a korban. Főleg, hogy a nyeremények között kozmetikai utalványok, gyertyatartók és egyéb, a gyerekek számára használhatatlan dolgok vannak. Persze kisebbségben vagyok a véleményemmel, hiszen az anyukák többsége ujjongva szalad ki a nyereményéért.

Tavaly még istenes volt, mert az egész tombola dolgot letudták fél órában. Idén egy órán át tartott, így a gyerekek bulija csappant meg. Tombola előtt és után is csak egy negyed órácska maradt a felhőtlen szórakozásra. A sok hercegnő és pillangó, kalóz és batman pedig megunta a várakozást és a többség haza is ment. Akik maradtak utána remekül szórakoztak egy gyereket kivéve. Az én fiamat. Ő a tombola végén már eléggé ki volt akadva, így nem kellett neki sok és egy rosszul sikerült fénykép miatt végérvényesen kiborult. A tombolának vége lett, folytatódott a buli, de ő csak állt a terem közepén (hogy mindenki jól lássa, köszi) és bőgött. Fel akart menni a színpadra a többiekhez táncolni, de amint odaértünk bedurcásodott. Akkor le akart ülni, de amint elindultunk a székek felé megint csak bedurcásodott, hogy fel akar menni a színpadra, stb. Akinek van hasonló korú gyereke tudja, hogy ilyenkor már semmi nem segít általában. És persze az azt is tudja, hogy ilyenkor hirtelen mindenki a szerencsétlenkedést sasolja, sőt akad egy két kedves nagymama, aki segítő szándékkal odamegy a gyerekhez és ront még egy kicsit a helyzeten.

Aztán a bulinak is vége lett, annak a 15 percnek, így mire csillapodott volna a hiszti, újabb akadályba ütköztünk.

 

Így történt, hogy a négy évesnek meg kellett tanulnia, hogy bizony nem mindig azt kapja amit vár, amit ígérnek. Nekem meg meg kell tanulnom, hogy az én kicsi babámnak (ó, bocsánat, nem baba, nagyfiú) most már ezeket is meg kell tanulnia. Az élet nem mindig olyan rózsaszín mint szeretnénk, és ez a kis farsang még igazán semmi ahhoz képest ami vár rá. Nem a legjobb érzéssel tölt el a gondolat, de tudom, ez van, ez az élet rendje. De máris itt tartunk?

 

És persze azóta nem telik el nap, hogy ne mondaná:

Anya, én majd tudod mi leszek a farsangon? Cápaember!

Anya, én majd tudod mi leszek a farsangon? Robot!

Éjszaka remek gondolataim támadnak. Ha már nem alhatok, legalább hasznosan töltöm az időt :) . Az éjszakai szoptatás újabb előnye, tessék.

Minden családnál beüt néha a kaki. Még a legjobb gyerek is elromlik időnként. Aztán vannak, akik sűrűbben és keményebben. Nos, nekem ismét ilyen gyereket dobott a gép. Nem az első éjszakai nehézséggel birkóztunk meg a napokban.

Először volt az első ébredésnél nem tudok visszaaludni, de megoldottuk. Majd következett a sosem tudok elaludni, mert annyira nézek, de ezen is túljutottunk. Aztán jöttek az átdumált éjszakák, mert nappal nincs elég idő kifejezni magam… És most fogzik a legény.

 

Egyszer egy blogon egy anyuka írta amikor kétségbeesetten panaszkodtam tán éppen az éjszakai szövegelésről, hogy minden szar éppen addig tart ameddig bírjuk. Amikor már meghülyülnénk, akkor elmúlik, megoldódik. Nem a legszebb megfogalmazás, de kétségtelenül igaz.

Sokszor átéltem ezt már mind a két gyerekkel. Sokszor tartottam már ott, hogy bizony nem bírom tovább, most már én is elkezdek ordítani a gyerekkel együtt. Vagy hogy letolom másnap a védőnőnek, hogy keressen neki más balekot, vagy odaadom az első embernek aki becsönget, vagy csak simán kiteszem a körtefa alá. Aztán mégis maradhattak. Mert ilyenkor, ezeken a holtpontokon, valami átsuhan, és minden kisimul, mintha újratöltődnék, maximumra. Azt nem mondom, hogy ez mindig ilyen szépen zajlik, van, hogy lenyomok egy kisebb hisztit, panaszkodok egy keveset valakinek. Ember vagyok na (temperamentumos gyerekek temperamentumos anyja).

 

Tehát nemrég estünk túl az ordibálós fogzás első három napján. A harmadik napra az egész család kikakukkolt. És akkor este, amikor kb ötödször altattam vissza a síró gyereket, arra gondoltam, hogy vajon honnan jön ez az energia? Hogy vagyok képes még mindig nyugodt és megértő maradni, hiszen a lelkem kiteszem, mégis kb hatástalan. Ennyi energiát adna egy kisbaba? Mázlisták az embergyerekek, mert elbűvölik a szüleiket, így azok tényleg mindenre képesek és aztán ezt mind még meg is bocsájtják nekik. Pedig de nehéz ez! Néha nagyon nehéz, hogy ne pattanjon el a húr, hogy észnél maradjunk, mert nem minket szekál a gyerek, nem csak azért megy a műsor, hogy minket kínozzon. És mégis sikerül, mert meg kell érteni őket, ha nem is tudjuk éppen miért teszi amit tesz, akkor is reagálni kell rá.

Úgyhogy kitartás sorstársaim, minden szar (bocs) elmúlik egyszer :)

Kérem szépen, idill van. Mostanában nem sok időm volt írogatni, mivel ismét 24 órás ápolónak álltam két beteghez (no nem mintha nagy lenne a baj, de ahhoz éppen elég, hogy non-stop rajtam lógjon mindkettő). Nade hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak ezért nem írtam semmit, ugyanis néha csak idetévedtem szörfölgetni, ilyesmi, tehát sanyarú sorsom nem mentség :). Viszont nem is történt semmi különös. Ihlet nagyon nem jött. Ismeretterjesztő, alvásprobléma-feltáró cikket meg nem akartam ismét kirakni (majd ez után, haha), mert nem igaz, hogy csak ez a témám van mostanság.

 

Aztán ma este bepillantottam a gyerekszobába. A nagy a Karácsonyra kapott – számomra beazonosíthatatlan funkciókkal ellátott – emeletes parkolóház-versenypályával (értsd: egy halom műanyaggal) játszott, a kicsi meg mellette hasal a földön és bűvölten nézi a nagyot. Apával az ajtóban sunyin vigyorgunk, közben a nagy berreg, vrümmöl, a kicsi néha belecsíp a nagy lábába, heözik egyet, és nézi tovább elvarázsolva. Hát igen, ez az az idill, amire vágytunk, és de jó nekünk, meg is kaptuk!

 

Mostanában sokszor engedem így össze őket, a kicsi már mindent megkaparint amit meg szeretne, igaz kúszni még nem tud, de addig sereg forog és kukacoskodik, amíg eljut egyik sarokból a másikba. Így egyre többet játszanak együtt, na persze nem a szó legigazibb értelmében, de kétségtelenül nem is csak úgy egymás mellett. És persze kezdődnek a féltékenykedések, a játék elszedések, de nem vészes, a nagy szívesen odaadja az autóit, és ha nyálasak lesznek, hát nyálasak lesznek, nem csinál belőle nagy ügyet.

 

Szóval idill van a köbön, a szívem olyan furcsán meleg, ahogy szeretem, ahogy a kis csodáimra szoktam gondolni, akik most már együtt nyomják. Csupa rózsaszín ragacsos csöpögős idill :)

Új sorozat, melyben társszerző a nagyfiam :)

(3 évesen)

 

 

 

Ebédelünk kettesben, előtte karfiollevest főztünk együtt.

 

- Nekem is kéne egy konyha.

- Nem jó neked ez a konyha? Majd ha nagy leszel és lesz saját lakásod, abban majd lesz saját konyhád is.

- És majd jövök hozzátok vendégségbe!

- Jó! És milyen autód lesz?

- Piros!

- És lesz feleséged is?

- Igen.

- És őt is hozod majd?

- Hááát, majd meglátom.

 

 

 

Fekszünk egymás mellett, nézzük a Verdákat.

 

- A lányok szoktak csókolózni.

- Tényleg?

- Nem engedtem Jázminnak, hogy megcsókoljon!

- Nem engedted neki, hogy puszit adjon?

- Nem.

- Miért nem?

- Azért.

- És anya adhat puszit?

- Igen.

 

 

 

Egy átverős show-t nézünk, amiben egy pasi úgy csinál mint aki vak, és folyton belegyalogol a tóba.

 

- Tudod Barnus, a bácsi úgy csinál mint aki vak. A vakok nem látnak semmit, mintha mindig csukva lenne a szemük.

- A halat sem?

- ?????